Bronz- és aranycsata
A 2009/2010-es éves futballidény utolsó játéknapjára, vasárnapra maradt a döntés mely csapatok nyakába kerülhet idén érem?! Épp ezért nagy harcra számíthatnak a kilátogatók a Győri ETO FC – Videoton FC találkozón. A szomszéd vár csapata az éllovastól mindössze egy ponttal lemaradva, tizennyolc győzelem, hét döntetlen és négy vereség mérleggel a második helyről várja a mindig is presztízsmeccsnek számító rangadót. Az idegenben legjobbnak számító együttes a legkiválóbb, 29-es gólaránnyal rendelkezik az NBI-ben.
A piros-kékek 59 alkalommal jártak sikerrel az elmúlt 29 fordulóban, legtöbbször a gyűjtögetést még Kaposváron megkezdő - 18 gólos Nikolic talált a hálóba, őt a 15 gólos Alves, és a 9 gólos Lencse követi.
Az ellenfelek 30-szor zörgették meg a Vidi hálóját, de ezek a számok nem változtak a két együttes legutóbbi bajnokiján, hiszen a novemberi 15. fordulóban ugyan hét sárgalap is született, de egyetlen gólt sem láthatott a kilátogató publikum.
Azóta viszont a bajnoki rajt csúszása miatt - győri felkészülésimérkőzést is játszott egymás ellen a két gárda, a műfüvön megrendezett februári találkozón Kink két hatalmas szabadrúgás góljával, 2-0-s győzelemmel alapozta meg a tavaszi jó hangulatot az ETO.
A rendőri felvezetéssel szurkolói buszokat indító Videoton 1.500 db vendégjegyet vásárolt az év utolsó mérkőzésére, amiből már közel 1000 darab gazdára is talált.
A Székesfehérvár vezetőedzője, Dr Mezey György az Újpest elleni találkozón piros lapot, ezért pedig egy NBI-es mérkőzésre szóló eltiltást kapott, tehát vasárnap nem ülhet a kispadra. Sérülés miatt a lelátóra kényszerül majd a vendég csapat fiatal támadója, Nagy Dániel is.
A zöld-fehéreknél is több a kérdőjel, de eltiltás miatt Józsi és Djordjevic játékára biztosan nem számíthat Pintér Attila. A tiszta fehérben pályára lépő együttesünk azonban most is megpróbálja a lehető legjobban kipótolni a hiányzókat, és közönségszórakoztató szép játékkal megörvendeztetni a remélhetőleg nagy számban kilátogató közönségét.