EL: az ETO a Nyitrát kapta
A svájci Nyonban elkészítették az európai ligák selejtező köreinek párosítását. A Győri ETO FC az EL-ben a szlovákiai Nitrával találkozik.
A Győri ETO FC az El-ben, az első selejtező körben a szlovákiai FC Nitra együttesével mérkőzik, az első összecsapást kint rendezik. A mérkőzések időpontjai: július 1. és 8. Amennyiben az ETO sikerrel veszi ezt az akadályt, a következő körben a kazah Atyrau vár rá.
Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője: - A sorsolás előtt telefonon beszéltem Tarsoly Csabával, aki azt mondta: akkor lesz szerencsés a kezem, ha a Nyitrát kapjuk ellenfélnek. Komolyra fordítva a szót, jelentős költségeket takarítunk meg azáltal, hogy nem kell sok ezer kilométert megtennünk repülővel. Szakmai szempontból pedig fontos, hogy olyan ország klubcsapatával találkozunk, amelynek futballkultúráját jól ismerjük. A hétvégén az ugyancsak szlovákiak Zsolna együttesével játszottunk edzőmérkőzést és ez nem a véletlen műve volt, Pintér Attila vezetőedző a lehetséges ellenfelekre gondolva tudatosan készítette el a felkészülési programját. Bizakodó vagyok, az ETO-t képesnek tartom a továbbjutásra.
Amit a sors adott az első körben az utazás tekintetében, azt a másodikban visszavette: Kazahsztán meglehetősen messze van. Persze addig túl kellene jutni a Nyitrán.
Pintér Attila, az ETO vezetőedzője: Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a szlovák együttes agresszív, kemény stílust képvisel. Ha jól emlékszem, akkor zömmel fiatalokból álló csapat, akiket néhány rutinos játékos egészít ki. Természetesen szeretnénk továbbjutni és mindent megteszünk azért, hogy a következő körben mi utazhassunk Kazahsztánba.
Az ETO két évvel ezelőtt szerepelt legutóbb a kupában, akkor az UEFA-kupában (az EL jogelődje) az első körben a grúz FC Zestafonit búcsúztatta, majd a folytatásban a VfB Stuttgart megállította a zöld-fehéreket.
A negyedik ellen. A Győri ETO FC Ellenfele, az FC Nitra a negyedik helyen végzett a szlovák bajnokságban. Ivan Galád együttese 48 pontot gyűjtött, a dobogótól nyolc ponttal maradt el, s 25 ponttal gyűjtött kevesebbet, mint a Zilina. Utóbbi gárdával egyébként éppen a napokban játszott felkészülési mérkőzést Telkiben a zöld-fehér gárda, a találkozó 1-1-re végződött. A Nitra egyébként otthon szerepelt jobban, saját közönsége előtt 29, idegenben 19 pontot szorgoskodott össze.
Forrás: Kisalföld