A Győri ETO FC bajnoki bronzérmében házi gólkirályként is tevékeny szerepet játszott az észt Tarmo Kink, akit több nyugati klub is kinézett magának.

„A médiában ugyan megjelent, hogy Kinket az osztrák Rapid Wien szeretné szerződtetni, de nyugodt szívvel állíthatom, eddig sem valamely ügynök, sem a bécsi egyesület nem keresett bennünket ebben a témában – kezdi Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője. – Az igaz, hogy Kinket több országból figyelték, a legkomolyabb érdeklődőnek a német Kaiserslautern tűnik, amely élőben két találkozón is megnézte Kink játékát, most pedig orvosi vizsgálatra hívják Németországba. Az észt csatár azonban jelenleg hazája válogatottjánál tartózkodik, mert a hétvégén mérkőzést játszanak, így a vizsgálatra legközelebb csak a jövő héten kerülhet sor. Egy ügynökön keresztül egy angol élvonalbeli klub – azt nem tudjuk, hogy melyik – hatszázezer, a Videoton ötszázezer eurót kínál Kinkért, de úgy döntöttünk, egymillió euró alatt nem eladó."

Kink ha Győrött marad, a litván válogatott Linas Pilibaitisszal együtt nem kezdi el a felkészülést június 7-én, hanem csak később kapcsolódik be a csapat edzésmunkájába.

Győrött a leigazolandó labdarúgók között szerepelt a paksi középpályás, Böde Dániel, ám a győri érdeklődés láttán visszautasíthatatlan ajánlatot kapott jelenlegi klubjától. Pál Andrást egymillió euróért adná az MTK, az ETO azonban ezt az összeget nem tudja kifizetni a kétségkívül tehetséges támadóért.

A tervek szerint jövő héten több jó nevű külföldi játékos érkezik Győrbe, ám hogy közülük kik kapnak majd szerződést a Rába partján, az még a jövő zenéje.

Az egyik jelölt a szerb Nikola Trajkovic, középpályás, aki 1981-ben született Belgrádban. Az eddigi klubjai: Cukaricki, Vojvodina, Zeta, Crvena zvezda és a görög Thrasyvoulos FC. Szerbiában és Montenegróban kétszeres válogatott. Az idén visszatért első klubjába, a Cukarickibe.

Várják Djordije Cetkovicot, aki szintén középpályás, 1983-ban született és montenegrói állampolgár. Az eddigi csapatai: Crvena Stijena, Buducnost Podgorica, Cukaricki Beograd, FK Zeleznik, Vozdovac Beograd, Hansa Rostock, VfL Osnabrück (németek), Buducnost Podgorica, Bnei Sakhnin.

Vladimir Voskoboinikov észt válogatott csatár 1983-ban született, legutóbb az azerbajdzsáni Neftcsi Baku együttesét erősítette.

 

Papp Győző

 

Forrás: kisalfold.hu