Pályafutása egyik legjobb szezonját tudhatja maga mögött.

A középpálya szélén szinte feltartóztathatatlan volt, szabadrúgásai életveszélyesen csapódtak a kapu elé, s az előkészítés mellett 12 góljával is nagy szerepet vállalt abban, hogy az ETO készülhet az Európa-liga selejtezőire. Nem vitás: Tarmo Kink bal lába egyedülálló a magyar mezőnyben.

„Tényleg nem volt rossz szezonom – ismerte le a 24 esztendős játékos. – Ha jobban belegondolok, az elmúlt fél évet akár eddigi karrierem csúcspontjának is tarthatnám: jól ment a játék, gólokat lőttem, és dobogós lettem a csapatommal.”

Pedig volt mint túlszárnyalni, ugyanis Tarmo Kink 2001 tavaszán kilenc meccsen 31 gólt lőtt az FC Viimsi együttesében.

„Az a gólzuhatagos időszak az ész harmadosztályban volt – szerénykedett Kink. Amúgy nem vicc, tényleg annyi gólt lőttem a kilenc meccsen, igaz akkoriban míg csatárként számoltak velem, én pedig hármasával, négyesével lövöldöztem a gólokat. Talán nem véletlen, hogy nem sokkal később leigazolt az orosz Szpartak Moszkva.”

A negyvenszeres észt válogatott középpályás ezekben a napokban barátnőjével a Riviérán nyaral, s ahogy mondta, van is mit kipihenni. Hosszú volt az idény, ráadásul az Európa-liga selejtezői miatt meglehetősen kurta lett a győri csapat idei vakációja – a labdarúgóknak június 7-én már az öltözőben van jelenésük.

Vajon Tarmo Kink marad-e Győrben… ?

„Na, ez jó kérdés – vágta rá az észt játékos. – Semmi konkrétumot nem tudok mondani a jövőmről, egyelőre én is csak pletykaszinten hallok az érdeklődőkről. Furcsa, hogy ilyen rövid a mostani nyári szünet, hiszen a világbajnokság még el sem kezdődik, amikor mi már megkezdjük a felkészülést. De valamit valamiért. A tengerparton fekve megpróbálok kikapcsolni, nem foglalkozni a jövőmmel, ráérek majd törődni azzal, ha visszatérek Magyarországra.”

Érdeklődőkben nincs hiány: hallani lehetett a Rapid Wien vételi szándékáról, a Kaiserslautern pedig orvosi vizsgálatra hívja a futballistát. A német klub képviselői korábban személyesen is megnézték Tarmo Kink játékát, az ETO honlapja pedig arról számol be, hogy egy ügynökön keresztül egy angol élvonalbeli klub hatszázezer-, a Videoton pedig ötszázezer eurót kínál az észt játékosért – csakhogy a támadó ára egymillió euró.

A játékos számára nagy a kísértés, noha ott az ellenoldal is – az ETO a következő idényben indulhat az Európa-ligában.

„Fogós kérdés – morfondírozott Kink. – Az Európa-liga tényleg nagy motiváció, a Győr most nagyon jó csapat, a tavasszal egyetlen meccset sem veszítettünk el, érdekes kihívás lenne kilépni ezzel az együttessel a nemzetközi porondra. Szívesen maradnék, de nem tagadom, ha olyan klub jelentkezne értem, amelyik előrelépést jelent a pályafutásomban, akkor elgondolkodnék a folytatáson.”

 

 

Borbola Bence

 

Forrás: Nemzeti Sport