Balatonfüreden, az éllovas otthonában vendégszerepelt hétfő este a Duna Takarék ETO NB II-es együttese. A mérkőzésen súlyos sérülést, kettős lábtörést szenvedett a győriek 20 éves kapusa, Sárdi Máté.

A fiatal játékost egyből a veszprémi kórházba szállították, majd még aznap megműtötték. Másnap, mivel sérült végtagjának vérkeringése nem volt megfelelő – éppen egy Veszprémben tartózkodó győri orvos közreműködésével –, újra meg kellett operálni.

Meglepetésre a meccs játékvezetői a baleset és nyilvánvaló súlyos sérülés után kiállították(!) a győri kapust, akit emiatt három mérkőzésre el is tiltott a szövetség

˝Gólhelyzetben vezették a kapunkra a labdát, kifutottam, majd összecsúsztunk a balatonfüredi játékossal. Egyből tudtam, hogy nagy a baj, hiszen mozdulni sem bírtam˝ – mondta el érdeklődésünkre a kapus, akire orvosai szerint legalább egy év kihagyás vár.

A hazaiak kispadján a megyei kötődésű Szipőcs Attila technikai vezetőként ült:

˝Egy ilyen kifutásból egy futsalmérkőzésen négy-öt is előfordul. Maga a meccs, mivel sokan ismerik egymást a két csapatból, s jó a két klub viszonya is, egy küzdelmes, ám barátságos hangulatú találkozó volt. Mátét ismerve kijelenthetem – és ha kell, ezt a szövetség fegyelmi tárgyalásán is elmondom –, kizárt, hogy a kapus szándékosan akart volna sérülést okozni. Márpedig – a szerintem rutintalan – játékvezetők ezt írták be a mérkőzés jegyzőkönyvébe. Régóta vagyok a labdarúgásban, de ilyen súlyos esetet még nem láttam. Nem csodálom, hogy Máté sokkot kapott, a játékostársait is megviselte, akik közül egyet reklamálásért – talán túl elhamarkodottan – az eset után szintén kiállított a bíró.˝

Ő nyolcmeccses eltiltást kapott, s érthetően ezt is kifogásolja a győri klubvezetés. Mindhárom fél meghallgatásával új fegyelmi eljárást kezdeményeztek.

 

Szeitz Tibor

 

Forrás: kisalfold.hu

 

.