
Fordult a kocka: Már jobbnak tartják a magyarokat
Alaposan megváltozott Szlovákiában az ETO megítélése a nyitrai 2-2-es döntetlen után. A két csapat csütörtöki Európa Liga-meccse előtt a nyitraiak szakvezetője hízelgően beszélt a győriekről. Ivan Galád szerint nagyon jó eredmény volt a 2-2, hiszen az ETO jelentősen jobb csapat. A szakember merész taktikával küldi majd ki csapatát a pályára Győrben, amely akár nagy verést is előidézhet, de Nyitrán nem ebben bíznak. Galád elárulta azt is, milyen dumával motiválja a csapatát a meccs előtt.
- Figyelmeztetnék mindenkit, hogy a nemzetközi kupapárharcok mindig két meccsen dőlnek el, és mi még csak az egyiken vagyunk túl. És figyelembe véve azt, hogy milyen ellenféllel találkoztunk, ígéretes eredményt értünk el, hiszen tartottuk a lépést egy olyan együttessel, amely jelentősen jobb, mint a miénk, elég csak megnézni, hány remek légiósa van az ETO-nak. A győri egy nagyon jól összerakott együttes, ennek ellenére megvan az esélyünk a továbbjutásra. Nincs más teendőnk, mint egy remek taktikát kidolgozni, és azt megvalósítani. Ha betartjuk azokat a dolgokat, amit az öltözőben megbeszélünk, akkor van esélyünk túljutni a magyar csapaton - mondta Ivan Galád a szlovák hírügynökségnek, majd így folytatta:
- Természetesen szerettük volna, ha mind a négy gól, amit a nyitrai közönség látott, a vendégek kapujába ment volna, de ez nem jött össze, hiszen nem sikerült megtalálni a kiváló Kink ellenszerét.
A Nitra mestere leszögezte azt is, hogy csapatával bátor játékra törekszik majd.
- Kockázatos lenne arra játszani, hogy óvatos futballal majd valahogy a 90. percben megszerezzük a győztes gólt. Így felmenni a pályára biztos kiesést jelentene, nekünk most kockáztatni kell majd, igaz, nem fejetlenül, de a megszokottnál sokkal jobban árult el valamit csapata várható taktikájáról a szakember, aki nem titkolta, ez akár balul is elsülhet:
- Ez a fajta játék vissza is üthet, belefuthatunk egy 3-0-s vereségbe is akár, de be is jöhet, és akkor mi jutunk majd tovább. Most abban reménykedem, hogy ez a második verzió jön majd be.
Galád beszélt a két csapat közötti különbségről is.
- Mi főként fiatalokkal álltunk fel, a Győr viszont rutinos labdarúgókkal, de ennek ellenére játékosaim nem ijedtek meg tőlük, felvették velük a harcot, tartották a lépést, mindenre volt válaszlépése a mieinknek. Meglátjuk, ugyanez összejön-e a visszavágón is. Ha igen, nagyon boldogok leszünk, ha nem, gratulálunk az ellenfélnek. De mi nyerni szeretnénk. Hogy mit mondok a játékosaimnak a meccs előtt? Arra mindenképpen felhívom a figyelmüket, hogy a nyitrai csapat két évtizede nem játszott nemzetközi kupában, ezért nem lenne túl jó azonnal kiesni. A klub összes tagja most azon dolgozik, hogy ilyen hosszú szünet után ne két meccs jusson nekünk a nemzetközi porondon.
A nyitraiaknál mindenki egészséges, így a csapat legjobbjának tartott Rák Róbert is ott lehet már a pályán, benne bíznak majd leginkább a vendégek. A csütörtökön 18.30-kor kezdődő összecsapást a pepsifoci.hu élőben közvetíti.
Forrás: pepsifoci.hu