Francia sajtómorzsák
A Montpellier utoljára május elején kapott ki a Lyontól, azóta négy győztes meccset játszott, egy gólos előnyükkel így kissé elbizakodva várták a tegnap esti találkozót, majdnem biztosra véve a továbbjutást. Az utcákon járva, az embereket hallgatva is erről bizonyosodhattunk meg a kint töltött idő folyamán. Már az első meccs előtt is több francia sajtóorgánum foglalkozott a Győri ETO FC – Montpellier találkozóval, a megjelentekben egységes volt, hogy francia vendégeink nem sok információval rendelkeztek klubunkról, viszont a hatvanas évek nemzetközi menetelésére, szinte mindegyik kitért.
A visszavágót is beharangozták, és természetesen a végeredményről is beszámoltak a lapok;
a LÉquipe mai számában megjelent cikk szívmelengető az ETO szurkolói számára, igaz itt is azt olvashatjuk, hogy egyetlen lehetőségünkből született a gól. Franciaország legnagyobb sportújsága szerint a Montpellier játékával beárnyékolta a klubját és foltot hagyott a francia foci történetében, pedig az egygólos előnynek köszönhetően 90%-osra vették továbbjutásukat. Így pedig inkább arra kell emlékezniük, hogy az eddigi tizenkét francia-magyar összecsapáson mindössze kétszer maradtak alul, egészen a tegnap estéig
Az alcímben kiemelik szerb hálóőrünk teljesítményét, óriásnak titulálva Stevanovicot, akinek 199 cm-es (?!) magassága a találkozó előrehaladtával, minden hárított lövést követően tovább nőtt. A cikk szerzője szerint a tizenegyeseknél már a Montpellier rémálmává vált kapusunk
A déli régió lapján címlapra került a találkozó, amire most azért nem lehetnek annyira büszkék a franciák, hiszen szomorú éjszaka ként került a főcímbe a győri csapatról szóló írás, akik inkább kemény, mint zseniális ellenfélnek bizonyultak.
Az újságban René Girard, a hazaiak vezetőedzője elmondja, hogy nagy csalódás számukra a találkozó, bár a magyarok azzal csalták el az időt, hogy a földön fetrengtek, és szerinte nem ez a futball
Pintér Attila mondatait azonban sehol nem lehetett olvasni, ugyanis a francia újságírók mindegyike a MHSC vezetőedzőjének nyilatkozata után felállt, és meg sem hallgatta az ETO trénerének értékelését.