Góllal ünnepelt
Két és fél éve mutatkozott be az első osztályban, és abban a bajnokságban már pályára is lépett a Loki ellen Koltai Tamás. A címvédő Debrecen otthonában azonban még soha nem játszott a hétvégén felköszöntött játékos. A szombaton csereként beálló, és nem sokkal később a kapuba találó fiatal labdarúgónak az MTK elleni siker után gratulálhattunk 50. bajnoki mérkőzése kapcsán is.
Bár nagyjából számon tartom a meccseimet, a köszöntés kellemes meglepetésként ért. Tarsoly Csaba és Pintér Attila együtt gratuláltak, a mester pedig még legalább 400 meccset kívánt.
A találkozó hajrájában nagyszerű labdát kaptam Aleksidzétől, így sikerült a jobb alsó sarokba gurítanom. Nagyon örülök, hogy góllal tehettem emlékezetesebbé ezt a köszöntést.
Tamás a ma esti kilencven percre is kitért: Még soha ne játszottam Debrecenben, ezért is reménykedem benne, hogy most lehetőséghez jutok. Jó játékban, eredményes szereplésben bízok.