Az idegenbeli 2-2 után favoritként lépett pályára hazai meccsen az ETO, a kapus rossz felszabadítása után Koltai vehette célba az üres kaput a tizenhatoson kívülről, de fölé lőtt. A másik oldalon az első szép akcióból jött is a büntetés: egy jobbról belőtt labdát Mikus átlépett, érkezett Hodur, majd 11 méterről, ballal a jobb sarokba spiccelt.

A bekapott gól nem törte le az ETO-t, magasabb fordulatra kapcsoltak a győriek, és az egyenlítés is összejött. Szabó Ottó balról beívelt labdáját Koltai fejelte vissza a hosszúról, Alekszidze pedig kapásból a jobb sarokba durrantott.

Fordulás után az első percekben elsősorban a küzdelem dominált, majd egy remek villanás meghozta a győriek vezető gólját. Nicorec harcolt meg egy védők mögé löbbölt labdáért, és estében lőtt a léc alá.

Hátrányuk tudatában jöttek egyre kijjebb a szlovákok, a csereként beállt tavalyi gólkirály, Rák Róbert egy legurított szabadrúgás után az oldalhálót rezgette meg. A másik oldalon Kinken kétszer is kifogott Hroso kapus néhány másodperc alatt, így a Rába-partiaknak a lefújásig izgulniuk kellett. Pláne úgy, hogy Sánta kapusnak a 88. percben még a kapufára kellett tolnia egy szöglet utáni fejest. A csapat, a stáb és a publikum a 93. percben könnyebbülhetett meg: Kink Robben-módra befelé jött jobbról, majd 13 méterről a bal alsóba talált.

Győzelmével végül az ETO továbbjutott a második fordulóba, ahol a kazah Atyrau lesz az ellenfele.

Győri ETO – Nyitra 3-1 (Alekszidze 22., Nicorec 60., Kink 93. ill. Hodur 10.)

 

Forrás: pepsifoci.hu