„Ráfér a csapatra a hétvégi pihenő, pont a hajrá előtt jól jön a szabad hétvége. Kicsit összekaphatják magukat, feltöltődhetnek a srácok. – kezdi Tóni.

Igaz, hogy tavasszal még csak kétszer léptem pályára, de ezt egyáltalán nem bánom. Még mindig nagyon szeretek focizni, de teljes mértékig elfogadom, hogy a fiataljainknak, vagy a visszajátszóknak kell több lehetőséget adni. Közepes teljesítményt nyújtottunk ebben az évben. Mivel nincs állandóság, folyamatosan változik a keret, nehéz eredményességet produkálni, de hát nem is ez az elsődleges cél. Extra a feladatunk, amit úgy érzem, két kollégámmal - Klement Istvánnal és Galambos Zoltánnal - jól együttműködve, rugalmasan tudunk koordinálni. Jól érzem magam ebben a szerepben, bár még nem tudom, mit hoz a jövő. Megtapasztaltam a másik oldalt is jó kihívásnak tűnik, bár most már látom a nehézségeit. Szép feladat, de nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik.”