Kétszeres válogatott
Koltai Tamás a 2008-as évet biztosan nem egyhamar felejti el, a fiatal középpályás az idényt az NBIII-as csapatnál kezdte meg, pár hónappal később pedig már elmondhatta magáról, hogy csapatával felkerült a másodosztályba, hogy bejátszotta magát az ETO első keretébe, sőt azt is, hogy góllal mutatkozott be a nemzeti tizenegybe. Klubunk negyvenharmadik válogatott labdarúgója lett Tomi. Két éve májusban a görögök elleni barátságos meccsen húzhatta magára először címeres mezét, tegnap óta pedig már kétszeres válogatott játékosként tekinthetünk rá, hiszen az ETO Parkban megrendezett oroszok elleni felkészülési mérkőzés hajrájában ismét pályára léphetett a legjobbak között.
Hétfőn délután csatlakoztam a többiekhez, óriási sajtónyilvánosságot kaptunk, több médiának is nyilatkoznunk kellett. A napot egy átmozgató edzés zárta, jó hangulatban készültünk. Szerencsére majdnem mindenkit ismertem már, így nem éreztem feszéjezve magam. Telkiben Juhász Rolanddal kerültem egy szobába.
Másnap délelőtt erőnléti teszt várt ránk, a délutáni edzést pedig taktikai megbeszélés követte. Tegnap a reggelit követően indultunk Győrbe, többen kérdezgettek milyen körülmények vannak a stadionba, mikor készültek el a fejlesztések, mi hol található. Kicsit én lettem az idegenvezető
A közös ebédet követően egy szállodában pihentünk, utána jöttünk vissza a stadionba. A kispadról nézve jó kis meccs volt, a kilencven perc végéhez közeledve reméltem, hogy kapok lehetőséget. Nagyon örülök, hogy ilyen nagyszámú közönség előtt léphettem pályára szülővárosomban. Ha nem is játszottam sokat, de most már mégiscsak kétszeres válogatott vagyok zárta mondandóját mosolyogva Tamás.