A korábbi győri közönségkedvenc hazai pályán, a Riverside Stadionban debütálhat.

Tarmo Kink helyet kapott a Middlesbrough szezonnyitóra készülő keretében. Az angolok új igazolásával már a rajtnál komolyan számol Gordon Strachan menedzser.

Az észt játékos még a Győri ETO FC csapatával kezdte meg a felkészülést és három gólt is szerzett az Európa Ligában. Gordon Strachan a klub honlapján elégedetten nyilatkozott Kink erőnléti állapotáról.

˝Nagy öröm, hogy Kink jó erőben érkezett hozzánk, így rögtön a keretbe jelölöm az Ipswich elleni szezonnyitón. Három gólt már lőtt előző klubjában, így jó formában van. A múlt heti német túránkat kihagyta betegség miatt, úgy döntöttünk, adunk neki egy kis időt, hogy rendbe jöjjön.˝

A komoly múlttal rendelkező skót menedzser – aki legutóbb a Celtic csapatát irányította – úgy véli, Kink leigazolásából sokat profitálhat az együttes.

˝A széleken kevesen voltunk, ez látszott is Németországban, de Kink olyat adhat a csapatunknak, ami eddig hiányzott. Tarmo más típusú játékos, mint a többiek, a szárnyjátéka és a góljai sokat jelenthetnek. Remélhetőleg a legjobb formáját nyújtja majd, abban biztos vagyok, hogy a beilleszkedéssel semmilyen gondja nem lesz˝ – mondta hatodik nyári igazolásáról Gordon Strachan.

˝Remélem, képes leszek fejlődni és segíteni a csapatot. Bízom benne, hogy elérhetjük a feljutást a Premier Legaue-be, és be tudom bizonyítani a szurkolóknak, hogy jó játékos vagyok, annak ellenére, hogy olyan kis országból érkeztem, mint Észtország. Mindenki kedvesen fogadott, de azt senki sem garantálja, hogy játszani is fogok. Meg kell mutatnom a menedzsernek, hogy megérdemlem a helyem a csapatban. Már körülnéztem a stadionban is, nagyon tetszett, amit láttam. Biztosan kiváló hangulata lehet, ha elérjük, hogy a szurkolók megtöltsék. Remélhetőleg úgy játszunk majd, hogy ez minél többször megtörténik˝ – fogalmazott az észt játékos, akinek látványos cselei és ballábas bombái után szombattól már az angol szurkolók tapsolhatnak.

 

Lakner Gábor

Forrás: kisalfold.hu