Bár a hazai csapat vezetett több akciót a mérkőzés elején, váratlanul született meg a nyitraiak vezető gólja, ekkor egy szabadrúgást követően helyezett Tóth a győri kapuba. Idővel aztán feljött az ETO, helyenként többet is birtokolta a labdát, de igazi helyzetet nem sikerült kialakítani Hrosso kapuja előtt. Ettől függetlenül a győriek olykor veszélyesen tették-vették a labdát, leginkább Koltai megmozdulásai okoztak gondot a Nyitra játékosainak. Tarmo Kink többször is próbálkozott lövéssel, egy ilyen után vette be jó 20 méterről Hrosso kapuját. Jött előre persze a Nyitra is, de ők sem veszélyeztettek túl sokszor.

Szünet után sem tudtak tempót váltani a nyitraiak, ügyesen tartotta távol ellenfelét a kapujától az ETO. Két cserével is próbálkozott ugyan az ellenfél, mégis a Győr ért el újabb gólt, Kink villant ismét, újra csak messziről lőtt a kapuba az 57. percben. Nem sokkal később újra az észt nagylövő próbálkozott, ezúttal azonban nem sikerült bevennie a kaput.

A Nyitra viszont lassan fokozta a nyomást, egyre többször jutott el Sánta kapujáig, Glenda előbb egy óriási ziccert hagyott kihasználatlanul, majd bő tíz perccel a vége előtt, a nem sokkal korábban bejött Sloboda lőtt a győri hálóba egy akció végén. Aleksidze lábában maradt a harmadik győri gól, a grúz csatár is betalálhatott volna, de a kapus menteni tudott.

Összességében ETO teljesítménye és az eredmény is reményt keltő volt Nyitrán, ugyanakkor a gárda nem ált messze attól sem, hogy győztesen hagyja el a stadiont.

 

Forrás: pepsifoci.hu