Koltai újra a válogatottban
A múlt heti szurkolói ankéton, a vezetőedző szájából hangzott el az alábbi mondat; „a tél legnagyobb igazolása egyértelműen az egyre jobb formában futballozó Koltai Tamás.” Senki nem gondolta, hogy ezt ilyen hamar bebizonyítja a fiatal játékos. Furcsa véletlen, vagy a történelem tényleg ismétli önmagát?! Mindenesetre valóban „déja vu” érzést kelt a szituáció: 2008 tavaszán szintén három góllal győzött az ETO Újpesten, a kezdőcsapatban pályára lépő Koltai Tamás akkor még „csak” két gólpasszal járult hozzá a zöld-fehér sikerhez. A meccset a helyszínen megtekintő Erwin Koeman pedig rögtön meghívót küldött a győri tehetségnek a görögök elleni barátságos válogatott mérkőzésre. Tomi most szombaton két gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban, és lám, az újabb meghívó se váratott magára túl sokáig…
Igazából még fel sem fogtam az örömhírt - kezdte a délelőtti edzés előtt értesített játékos.
Bár tudtam, de a mérkőzés előtt egyáltalán nem gondoltam arra, hogy a szövetségi kapitány a helyszínen nézi meg a kilencven percet. Igazából nem törődtem semmivel, magamnak akartam bizonyítani, másfél év után gólt akartam rúgni. Örülök, hogy rögtön kettő sikeredett!
A győzelem után se jutott eszembe viszont, hogy meghívót kaphatok a válogatotthoz. Kicsit fáradt vagyok még a meccs miatt, kavarodnak bennem a gondolatok, az öröm és az izgalom. Egyáltalán nem számítottam ilyen hétkezdésre
Edzés után Telkibe utazok, és ott készülünk a szerdai találkozóra. Persze szeretnék pályára lépni az oroszok ellen, főleg hazai közönség előtt, a győri stadionban lenne fantasztikus érzés játszani, de két lábbal állok a földön, reálisan kell szemlélni a dolgokat!
Furcsa ez a párhuzam, két éve a győztes Újpest meccs után, a válogatottal megnyertük a görögök elleni erőfelmérőt a behívó akkor is legalább ilyen váratlanul ért - aztán az ETO-val pont a Vasast fogadtuk, és itthon tartottuk a három pontot. Remélem, most is hasonló eredmények születnek! zárta mondandóját a 22 éves középpályás.