
NBII: Ismét hazai pályán
Ha csak a lelátóról is, de mégis nemzetközi tapasztalatszerzés céljából jártak kint Horvátországban NBII-eseink csütörtökön este. A hazaérkezést követően azonban már csak a soron következő bajnoki mérkőzésére koncentráltak a srácok. Vasárnap délután 17.30-tól újabb hazai forduló következik, Klement István és Galambos Zoltán csapata a veszprémi futballistákat fogadja. A másodosztályban újonc vendégcsapat eddig nem járt sok sikerrel, hiszen egyik bajnoki fordulójukon sem sikerült a pontszerzés, a Honvéd második együttesénél 1-0-s, a Barcs ellen pedig 2-1 arányú vereséget szenvedtek. Árnyékcsapatunk viszont a tabella legelejéről várhatja a 3. forduló erőpróbáját.
A Győri ETO FC várható kezdőcsapata: Nacsa, Nagy Á., Bieder, Domanyik, Vető, Windecker, Kis Sz., Nyitrai, Simon, Varga T. , Horváth G.
Egész héten azon igyekeztünk, hogy az elmúlt két hét sikeres mérkőzéseit a fiataljaink a helyén kezeljék, mert ha nem így teszik, akkor nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk. Bízunk benne, hogy ezen igyekezetünk nem volt hiába való és megnyerjük a Veszprém elleni találkozó. nyilatkozta Klement István a délutáni edzés előtt.