„Totadzehez hasonlóan én is az FC Gagra együttesénél kezdtem a pályafutásom, aztán Franciaországban, az első osztályban szereplő Le Mans csapatánál voltam az utóbbi két évben, ahonnan nem őrzök túl szép emlékeket. A legfőbb problémám az volt, hogy a feleségemet nem vihettem magammal… kértem tehát, hogy adjanak kölcsönbe, így öt hónapra az ukrán Metaliszt Harkov keretéhez kerültem. Sajnos azonban egészségügyi gondjaim akadtak a hátammal, ezért az utóbbi három hónapot kihagyni kényszerültem.

Győrbe én is menedzserem, Giorgi Gakhokidze segítségével érkeztem, az ETO-ban eltöltött hetek során nagyon jól éreztem magam, az edzőtáborunk is remekül sikerült. Jó csapatba kerültem, ahol ráadásul a sok honfitársam miatt könnyebb is lesz beilleszkednem. Már találtam magamnak lakást, így nemsokára a feleségem is megérkezik a városba.” – újságolta Vakhtang