Mi döntött?

KINK VÁLLALKOZÓKEDVE: Az észt középpályás különösen a második félidőben próbálkozott sokat, több alkalommal tesztelte Milinte kapust. A hajrában érett be a kísérletek gyümölcse, két látványos találattal eldöntötte a meccset az ETO javára.

GYŐRI VÁLTOZTATÁSOK: Más felfogásban futottak ki a vendégjátékosok a pályára a második félidőben, Pintér Attila sikeresen tüzelte fel futballistáit a szünetben. A szakember már a szünet előtt cserélt, Adilovics, és a később bejött Pilibaitis is hozzátette a magáét a sikerhez.

NEM ÚJÍTOTT A RÁKÓCZI: A Kaposvár kezdte jobban a meccset, nem érdemtelenül szerezték meg a vezetést sem. A kissé szerencsés egyenlítés után azonban nem tudtak új ritmust adni a találkozónak, továbbra is inkább a vendégek támadtak, a hazai akciók pedig nem voltak olyan veszélyesek, mint az elején.

Összefoglaló

Egy kis óvatoskodás után viszonylag hamar vezetést szerzett a Kaposvár, Sztanics lőtt hatalmas gólt távolról, igaz, Sztevanovics mintha megcsúszott volna a lövés pillanatában. Az első félidőben is próbált jönni a Győr, de ekkor még nem volt meg bennük a kellő átütő erő.

Nem úgy a második játékrészben, ekkor már egyértelműen a vendégek voltak fölényben. Pintér Attila változtatott néhányat a csapatán, majd a 68. percben Nicorec egyenlített. A hajrában az addig is sokszor kísérletező Tarmo Kink lépett elő főszereplőként, két bombájával fontos három pontot szerzett a győrieknek, akik megszilárdították dobogós helyüket.

 

Forrás: pepsifoci.hu