Reális esélyünk van a továbbjutásra
Tavaly novemberben szenvedett utoljára vereséget a győri focicsapat. Pintér Attila legénysége nyáron az Európa Ligában menetel, ma este pedig már a harmadik fordulóban folytathatja a sorozatot az együttes. Egyetlen játékos van a Győri ETO FC keretében, aki az utóbb évek mindegyik nemzetközi meccsén részt vett. A saját nevelésű fiatal tehetség mind a négy találkozón magára húzhatta zöld-fehér mezét 2008-ban; a Zestafoni ellen az európai porondon debütáló 21 éves középpályás, a Stuttgart ellen kétszer kilencven perc játéklehetőséget kapott. A még mindig csak 23 éves Koltai Tamás, akinek édesapja az ETO ’82/83-as bajnokcsapatának tagja volt, idén sem hagyott ki egy Európa Liga találkozót sem; az FC Nyitra és az FK Atyrau elleni erőpróbák mindegyikén a kezdő tizeneggyel futott ki a pályára.
- Az eddigi nyolc nemzetközi mérkőzésed közül melyik volt számodra a legmaradandóbb élmény?
- Mindegyik jó meccs volt!
Kazahsztánban és Grúziában már a hosszú utazás is megadta a találkozók hangulatát, és bár Zestafoniból egy ronda vírussal tértünk haza, a kinti győzelem valamelyest feledtette a kellemetlenségeinket. Ezzel a két mérkőzéssel olyan helyekre jutottunk el, ahova magánemberként szinte biztos, hogy soha nem utaztam volna el.
Mégis talán a stuttgarti találkozó volt a legnagyobb élmény számomra, a létesítmény, a hangulat és igaz, hogy messze nem volt teltház a németországi stadionban, de azóta sem játszottam annyi ember előtt.
- Ilyen nemzetközi rutinnal még idegeskedsz, izgulsz a kezdő sípszó előtt?
- Persze, egyébként is minden meccs előtt van bennem drukk. De egy nemzetközi találkozó mindig más, nagyobb várakozás előzi meg a meccset. Érthető, hiszen nagyobb a tét is.
Egy futballista számára pedig ez a legkiválóbb alkalom arra, hogy ország világ előtt megmutathassa, mit tud!
- Mit vársz az európai porondon a kilencedik meccsedtől, a Montpellier ellen?
- Legalább annyira várom a találkozót, mint a Stuttgart ellenit, a franciák ellen viszont jobbak a kilátásaink, mint a németekkel szemben volt. Úgy érzem, reális esélyünk van a továbbjutásra!
Mindenképpen a saját játékunkat szeretnénk játszani, nem megengedve, hogy a franciák ránk erőltessék az akaratukat. Ki kell használnunk a lehetőségeinket!
Nagyon örülnék, ha sikerülne megszereznem a nemzetközi porondon az első gólomat, de persze elégedett lennék egy gólpasszal is, vagy ha jó játékkal tudnám segíteni a társaimat!
Jó meccsre számítok, remélhetőleg népes és lelkes közönség előtt! Energiát ad a szurkolásuk, a legjobban az jut el hozzánk a pályára, mikor a Hajrá! - ETO! t kiabálva felelget egymásnak a közönség!
- Mennyire ismered a francia futballt?
- A spanyol és az angol focit jobban kedvelem, és gyakrabban nézem, de láttam azért több Lyon és Bordeaux találkozót is. A szakmai stábbal az esti meccsre készülve, több Montpellier elleni találkozót is megnéztünk, elemeztünk, így jelenleg képben vagyok
- Győri fiú vagy, a családod kilátogat majd a találkozóra?
- Igen, édesanyám, testvérem és a barátnőm biztosan kint lesz most is, nagyon jó érzés, hogy velem vannak!
Úgy tudom, apu nem játszott nemzetközi meccset az ETO-val ő is biztos örülne, ha látna