
U8: Kis ügyesek
A 2002-es korosztállyal Lenzsér Zsolt dolgozott az elmúlt esztendőben, a kicsik elérték kitűzött céljaikat, így remélhetőleg a következő évben még előrébb tudnak majd lépni a futballiskola alapjait.
Az év folyamán célkitűzésünk volt a labdaérzékelés fejlesztése, a játék bizonyos helyzeteinek gyakorlása a technika kihangsúlyozásával. A technikai ügyesség kialakítását és az alapkészségek fejlesztését játékokon keresztül valósítottuk meg.
A korosztályra jellemzően nagyon sok játékos cserélődött az év során. A kis első osztályosoknak az iskolai tanulás is feladatként jelentkezett a kispályás játék alapjainak elsajátítása mellett.
Két sorozatban vettünk részt a Kölyök ligában, ahol harmadik helyezést értünk el, és a NUPI tornákon megosztva a 2001-es korosztállyal, ahol zömmel idősebb játékosok ellen nagyon sok szép sikert értünk el. A labdarúgó tornák közül kiemelném a rangos pécsi Pünkösdi-kupát, amin második helyezést szereztünk. Nagyon sok ügyes játékos alkotja a korosztályt, akik otthoni gyakorló feladatokat is szívesen végeznek.
A jövőben több tornán való részvétellel kell lemérni a csapat, a játékosok tudását, fejlődését és a mérkőzéstapasztalatok alapján meghatározni a játékosok egyéni fejlődést legjobban elősegítő módszereket. zárta értékelését Lenzsér Zsolt.