Új mez, új szezon
Pár nap múlva elrajtol az NBI 2010/2011-es szezonja, ezért az izgalmasnak ígérkező Montpellier elleni találkozó előtt hivatalosan is bemutatta új szerelését első csapatunk. A délutáni sajtó tájékoztatón Tényi József, PUMA Hungária Kft ügyvezető igazgatója, Tarsoly Csaba, az ETO elnöke, és Klement Tibor ügyvezető igazgató beszélt a váltásról. Majd öt játékos segítségével a sajtó munkatársai közelről is megismerkedhettek a zöld, a fehér, illetve a lime színű, semleges mezzel, a bemutatóból természetesen a kapus szerelés, és a melegítő sem maradhatott ki.
A PUMA Hungária három éves szponzori és ellátói keretszerződést kötött a Győri ETO FC-vel, ennek keretében a legmagasabb technikai követelményeknek megfelelő felszereléssel látja el a zöld-fehér együttesét. kezdte tájékoztatóját Tényi József.
Azért döntöttünk úgy, hogy immár két hazai NB I-es csapatot fogunk támogatni, mert a Győri ETO FC-nél olyan magas színvonalú szakmai munkát tapasztaltunk, ami példaértékű és követendő a magyar futballban. Úgy gondoljuk: sok lehetőség és nagy perspektíva van a győri fociban, itthon és nemzetközi viszonylatban is.
A PUMA Powercat 1.10 termékcsalád olyan professzionális felszerelés, amihez hasonlót az olasz válogatott, a legtöbb afrikai nemzeti tizenegy, illetve a VB-n kitűnően szereplő uruguayi válogatott tagjai is viselnek. A PUMA mezek technikai tulajdonsága, hogy könnyű, szellőző, testhez jobban tapadó, rugalmas, anti-allergén anyagból készülnek. A focilabda - amely szintén a legújabb fejlesztése a PUMÁ-nak - könnyű, gyors, alaktartó, sokkal jobban víztaszító, hideg-meleg és nedves környezetben is közel azonos visszapattanási tulajdonsággal rendelkezik, szemben más termékekkel.
Az ETO Park Szurkolói Boltjában már a kollekció minden darabja megvásárolható!