Fotó: Nagy Gábor

– Nem érzi úgy, hogy még játékosként a pályán lenne a helye?
– Mint sokan mások, én is futballkarrierről álmodtam − mondta lapunknak Antonio Munoz, a Merkantil Bank Ligában az első helyen álló ETO FC Győr 34 éves vezetőedzője. − A spanyol második ligában játszottam, egy súlyos keresztszalag-szakadás megakadályozta a folytatást. De a labdarúgásnak nem kellett hátat fordítanom, mert Fernando Fernández mellett hamar elkezdhettem az edzői munkát. Fernández edzőm volt az El Palónál, sokat beszélgettünk a futballról, az ő hatása meghatározta a jövőmet. Tetszett neki, ahogyan a játékról gondolkodtam, és végül magával vitt segítőként Diósgyőrbe, ahol korábban a játékával kivívta a szurkolók szimpátiáját.

– Hogyan került Diósgyőrből Győrbe?
– Eleve nehéz döntés volt az országváltás, a család, a barátok elhagyása. Ismeretlen körülmények közé kerültem Magyarországon, de azután sokat tanultam Diósgyőrben. Tapasztalatszerzésnek kiváló volt az ottani két és fél év, megtanultam, hogyan kell kezelni az öltözőt. A korábbi válogatott Lipták Zoltán a játékosom volt, az ETO mostani pályaedzője nagyjából hasonló módon került mellém, mint előtte én Fernándezhez, aki egyébként az általa ismert legjobb magyar klubok között említette a 2013-ban bajnok ETO-t. Így amikor két éve nyáron a győri akadémia akkori igazgatója, Héctor Martínez megkeresett, nem sokat gondolkodtam, és úgy érzem, jól döntöttem, hogy elvállaltam az ifjúsági csapat szakmai irányítását.

– Sokakat meglepett vezetőedzői kinevezése: először az NB II tavaszi hajrájában, majd pozíciójának megerősítése a nyáron. Bízott a folytatásban?
– Alapvetően más-más feladatot kaptam a két időszakban. A tavasszal tisztességgel be kellett fejezni a bajnokságot, lehetőséget adni a fiatal játékosoknak, majd felkészülni a következő időszak fontos feladataira. Egy pillanatig sem éreztem úgy, hogy ne lennék alkalmas a folytatásra a megerősített játékoskerettel, amellyel nem titkoltan az első osztályba jutást célozta meg az egyesület. Első helyen állunk, mindenki kiveszi a részét a mindennapi munkából, együtt dolgozunk a vágyott közös cél eléréséért.

– Öt év elteltével miben lát különbséget a spanyol és a magyar futball között?
– A legfontosabb eltérés, hogy hazámban jóval nagyobb a szerepe a tartós labdabirtoklásnak, a magyar csapatoknál ennek még mindig kisebb a jelentősége. Spanyolországban a tehetős klubok áldoznak a futballra, és ahol több a pénz, ott több a jó játékos is. De a magyar labdarúgás sokat fejlődött az elmúlt esztendőkben, az egész világ tiszteli azokat az eredményeket, amelyeket Marco Rossi elért a válogatottal, és ezen az úton haladva lehet további magasságokat elérni.

– Milyen céljai vannak, mivel lenne elégedett?
– Megszerettem az országot, már sok minden köt ide, szeretnék sokáig a magyar labdarúgásért dolgozni azzal a szenvedéllyel, amely az ETO profizmusával együtt kell a sikerhez. Győr egyébként nyugodt város, szerethető emberekkel és jó játékosokból álló csapattal. A közönség is látja, eredményes futballra törekszünk: miénk a legtöbbet passzoló csapat az NB II-ben, mi birtokoljuk a legtöbbet a labdát, a mi játékosaink lőttek a legtöbbször kapura és szerezték a legtöbb gólt. Remélem, az évad végén a miénk lesz a legtöbb pont is…