− A Diósgyőr elleni bajnoki nyitány nyilván nem úgy sikerült, ahogy terveztétek – a kilencvenegyedik percben kapott gólon túl mi hiányzott a győzelemhez?

− A bajnokság első meccse akár ősszel, akár télen, ellenféltől függetlenül mindig nyögvenyelős, ilyenkor előfordul, hogy akadozik a játék. Igazából számítottunk arra, hogy nem most fogunk a legtökéletesebb játékot játszani, de nyilván győzni akartunk, vezettünk is, és úgy éreztem, végig mi domináltunk. Hibákat persze követtünk el – ezeket szerdára és a hétvégére kijavítjuk −, de az elképzelés jó volt. Pontosabban kell játszanunk, jobb döntéseket kell hoznunk, de magára a tempóra, illetve a játékfelfogásunkra nem lehetett panasz.

− Egy ilyen szerencsétlen, hajrában kapott öngól után mit tud mondani a csapatkapitány az öltözőben?

− Rögtön utána nem szoktuk megbeszélni a dolgokat, mert az nem mindig kifizetődő, de hétfőn azt mondtam a többieknek: nem volt ez akkora katasztrófa, mint amilyennek aznap tűnt. Kiemeltem, hogy csináltunk jó dolgokat, a rosszak pedig mind olyanok voltak, amelyeken tudunk változtatni, így nem kell a kardunkba dőlnünk. Kicsit megnehezítettük a dolgunkat, de azt látom a csapaton, hogy mindenki tudja, mi a cél, és hogy mit kell megtenni ezért. 

− Beszélgessünk most egy kicsit derűsebb dolgokról: szerdán jön az Astra elleni Magyar Kupa-meccs Üllőn, ahol az ősszel 5−0-ra nyertünk. Kiindulhatunk abból az eredményből?

− A kupameccseket mindig másképp kell kezelni, hiszen ez az egy mérkőzés van, ha ott kikapsz, vége a dalnak, az ellenfél megy tovább, ezt ők is tudják, tudják, ah találnak egy gólt és beállnak védekezni, az számukra célravezető lehet. Egyébként az eredmény ellenére az őszi sem volt könnyű meccs, és ez sem lesz az, főleg, mert az Astra ellen nehéz azt a focit játszani, amelyet mi szeretünk. Másfajta felfogásban kell futballoznunk, ami szintén fekszik nekünk, de át kell állítani az agyunkat. Ezalatt azt értem, hogy fel kell készülnünk az ívelésekre és a nem feltétlenül szép focira, mert a pálya nem nagyon engedi meg a „varázslást”. Ám ez nem lehet kifogás, mi vagyunk a címvédők, most is szeretnénk megnyerni a kupát, amihez ez a mérkőzés lesz az első tavaszi lépcsőfok, ha nyerünk, utána majd a többi meccsről is beszélhetünk.