A szezon és Efráin Juárez első tétmeccsére Reykjavíkben került sor, miután csapatunk, az ETO FC a Bajnokok Ligája selejetzőjének első fordulójában a fővárosi Víkingur gárdája ellen mérkőzött meg. A mexikói vezetőedző a kezdőcsapat tekintetében kis mértékben nyúlt bele a tavalyi alapcsapatba. A csatár pozícióban a VB-n szereplő Benbouali helyett Njie futott ki a (mű)gyepre a mérkőzés elején.

Az első öt percben kissé visszavontabban kezdett csapatunk és átadta a kezdeményezést az izlandiaknak. Ez egy helyzetben is megmutatkozott, de Petrás jól avatkozott közbe Sigurdsson lövése után. A kezdeti puhatolózást is inkább hazai támadások követtek. A 20. percben a főszereplők és az eredmény sem változott, Petrás védete Sigurdsson távoli próbálkozását. Az első valamire való helyzet a 36. percben volt a mieink részéről: Vitális szabadrúgását Csinger fejelte mellé. Az ellentámadásból azonban azonnal vezetést szerezhetett volna a hazai csapat, de Petrás ismét a helyén volt. A 40. percben nagy helyzet maradt ki a mieink előtt. Njie szerzett labdát a jobb oldalon, bepasszára Bumba érkezett jól, de gólba tartó lövését az utolsó védő blokkolta. A félidő végén Hafteinsson előtt adódott helyzet, amit Csinger akadályozott meg remekül.

Az 53. percben a mérkőzés legnagyobb helyzete adódott a hazaiak előtt. Hafsteinsson beadását Gunnarsson fejelte hatalmas erővel a felső kapufára. Az 57. percben Petrás védett nagyot Thrandarson közeli lövése után. A második félidő kemény mezőnymunka folyt kisebb lehetőségek adódtak mindkét kapu előtt. A 70. perctől mindkét edző próbált frissíteni a csapatokon, de az igazi áttörés nem akart egyik oldalon sem megérkezni. Végül az egész meccsen át tartó izlandi nyomás gólt eredményezett a hosszabbítás első percében: Petrás az első fejest még védte, de Hansen a kipattanóra jól érkezett és fejelt a rövidbe. Minimális előnnyel érkezik tehát az izlandi csapat Magyarországra.

Víkingur Reykjavík – ETO FC: 1-0 (0-0)

Vikingsvöllur, 1100 néző

Gsz.: Hansen

Víkingur Reykjavík: Kristinsson, - Gunnarsson, Vatnhamar, Ekroth, Gudjonsson, - Ingimundarson, Sigurdsson, Hafsteinsson (Ibrahimagic, a 68. percben), - Omársson (Hansen, a 44. percben), Thrandarson (Finnbogasson, a 84. percben), Borgdorsson

ETO FC: Petrás, - Vladoiu, Csinger, Krpic, Stefulj, - Tóth, Vitális, Bumba (Bíró, a 89. percben), - Gavric (Schön, a 70. percben), Njie (Huszár, a 85. percben), Bánáti