A múlt század hatvanas éveinek vége, egészen pontosan 1968. március 24. óta íródik a két csapat közös NB I-es históriája. Az első randevút Fehérváron adták egymásnak a felek, az összecsapás 1–0-s hazai sikerrel végződött. Nem sokat kellett várni azonban a revánsra, ugyanazon év novemberében Szabó Károly öngóljának, valamint Magyar Lajos találatának köszönhetően a vagongyári pályán 2–1-re vertük a piros-kékeket.

A folytatásról elmondható, hogy sokáig váltakozó szerencsével és eredménnyel folyt a Dunántúl két legeredményesebb csapatának párharca, egészen a mi aranykorszakunkig, amikor Verebes mester dirigálása alatt zsinórban hatszor győztük le legnagyobb riválisunkat. Nem csoda hát, hogy a leghosszabb veretlenségi széria is nagyjából erre az időszakra esik, 1981 májusa és 1988 áprilisa között 15(!) meccsen nem tudott legyőzni minket a Vidi.

A legnagyobb különbségű sikerünk mégsem erre a periódusra esik, hanem 1974-re, illetve 1978-ra, amikor egyaránt 5–0-ra vertük a fehérváriakat. Előbb Szokolai László duplázott, Pénzes Mihály, Pozsgai Lajos és Sebők György is betalált, utóbbi összecsapáson Szabó Ottó háromszor, Pölöskei Gábor és Mile Lajos egyszer-egyszer volt eredményes. Érdekesség, hogy mindkét találkozón az a Kovács László védte a vendégek kapuját, aki később a Verebes-féle aranykor ikonikus győri kapusa lett.

Ami a teljes képet illeti, a két gárda az NB I-ben összesen 96 mérkőzést vívott egymással, s mérleg nyelve felénk billen: 38 győzelmet, 28 döntetlent és 30 vereséget könyvelhettünk el eddig. Az együttesek a másodosztályban is találkoztak egymással, ott négyből négyszer mi diadalmaskodtunk. A párharcok legeredményesebb ETO-s góllövője Hannich Péter, aki kilencszer talált a nagy rivális kapujába.

A két csapat legutóbbi csatáját követően nekünk húzódott mosolyra a szájunk: Daniel Stefulj, Zseljko Gavrics és Deian Boldor góljainak köszönhetően 3–1-gyel küldtük haza a fehérváriakat – bízunk a hasonló folytatásban!