A Győri ETO FC az első három kört sikerrel vívta meg az EL kvalifikációs szakaszában, az újabb továbbjutáshoz azonban talán még a francia Montpellier elleni visszavágón produkált bravúrnál is nagyobbra volna szükség.

A győri együttes 2–0-ra kapott ki ugyanis hazai környezetben a horvát Dinamo Zagrebtől, mely így egyértelműen a párharc esélyesévé lépett elő.

A győriek ugyanakkor a selejtezőben mutatott eddigi játékukból erőt meríthetnek, különösen a francia csapat elleni továbbjutás volt kisebb csodának nevezhető, mivel a Montpellier 1–0-ra nyerni tudott Győrben, s a magyar csapat az idegenbeli visszavágón harcolta ki a sikert.

Valentin Babic a Dinamo elleni győri mérkőzésen sárga lapok miatt nem léphetett pályára. Eltiltása azonban lejárt, így Lazar Sztanisichoz hasonlóan Zágrábban már ismét ott lehet Pintér Attila kezdőcsapatában.
„Nehéz volt a lelátóról nézni a győri mérkőzést, és elfogadni, hogy nem lehetek ott a pályán és nem tudok segíteni a csapatnak. Úgy gondolom, nem az igazi arcunkat mutattuk az odavágón, hiszen sokkal jobban is tudunk ennél játszani. A második mérkőzésre mindenképpen fejlődnünk kell" – fogalmazott Babic.

Az előző selejtezőkörben a francia Montpellier ellen gólt szerző, majd a büntetőpárbajban a saját tizenegyesét is értékesítő horvát védő még nem mondott le a továbbjutásról, de tudja, mindent bele kell adnia egy jó eredmény eléréséhez.

„Franciaországban megmutattuk, hogy semmi sem lehetetlen. Nehéz feladat vár ránk Zágrábban, de nem lehetetlen megoldani. Persze ehhez nem elég, ha csak kilencven százalékot nyújtunk, mindenkitől a legjobb formájára lesz szükség. Mindent megteszünk, hogy legalább két gólt szerezzünk. Az ellenfelünk erős csapat, amely nagyon jó játékosokból áll, de megpróbáljuk megfordítani a párharcot."

Valentin Babicnál jobban aligha tudja bárki is a győri csapatból, mi vár a zöld-fehérekre Zágrábban, hiszen a horvát bajnokságban futballozva többször is járt már a jelenlegi ellenfél otthonában.

„Az NK Osijek csapatával többször is játszottam a Makszimir-stadionban, ahol mindig sok szurkoló és remek atmoszféra fogadott minket. A híres Bad Blue Boys tagjai mindig nagy számban vannak jelen a mérkőzéseken. Úgy hallom, az öltözőben is jó a hangulat, a játékosok gyorsan megtalálták a közös hangot az új vezetőedzővel, Vahid Halilhodzsiccsal."

A hátvéd először játszik hazájában, mióta Győrbe igazolt. Állítja, számára ez a mérkőzés mégsem jelent többet, mint bármelyik másik Európa Liga-összecsapás.

„Egyáltalán nem lesz furcsa érzés ellenfélként visszatérni Horvátországba, az én csapatom az ETO, amióta itt játszom, a győri sikerekért harcolok. Nem számít, hogy most történetesen horvát együttes ellen játszunk, ettől nem készülök másképp a találkozóra, mint korábban tettem."

 

Lakner Gábor

Forrás: kisalfold.hu