A két alakulat első találkozóját 1937 szeptemberének végén játszották, nem csoda, hogy a virágkorát a második világháború előtt élő kék-fehér csapat nyerte, s nem is akármilyen fölénnyel: az akkor Hungária FC néven szereplő, bajnoki címvédő pesti gárda 12−3-ra győzött újonc együttesünk ellen. Ám azonnal meg kell jegyeznünk, hogy a hatalmas zakó nem szegte kedvét a mieienknek, akik, ha szerény mértékben is, de tavasszal visszavágtak a vereségért – a 1−0-s ETO-győzelmet jelentő gólt Fekete Imre szerezte. Arról, hogy mekkora fegyvertény volt ez győri eleink részéről, talán elég annyit mondani, hogy a hónapokkal később világbajnoki döntőben védő Szabó Antal kapuját vettük be, s az ellenfélnél a klasszis portáson kívül olyan nagyságok léptek pályára, mint az ugyancsak vb-ezüstérmes Bíró Sándor, Turay József, Sas Ferenc és Titkos Pál.

Az említett két találkozóval együtt 88 év alatt 135-ször ütköztek meg egymással a felek; az összesített mérleg a budapestieknek kedvez, akik 34 döntetlen és 39 vereség mellett 62-szer győztek ellenünk, a gólkülönbség 254−187 a javukra. Az MTK legfölényesebb győzelmét a már említett első meccsen szerezte, mi a magunkét a hatvankilencediken: a Verebes-féle győri aranycsapat 1982. szeptember 11-én Burcsa Győző mesterhármasával, valamint Hannich Péter, Szabó Ottó és Szepessy László góljaival 6−0-ra lépte le ellenfelét. Ezek után nem csoda, hogy a Mágust kinézte magának az MTK, amelyből négy évvel később, győri ténykedése végeztével „természetesen” már az első idényében, 29 esztendő után bajnokot csinált a feledhetetlen szakember – különös, hogy volt csapatát abban az évadban egyszer sem sikerült legyőznie.

Ami jelent illeti, tavaly augusztusban több mint kilenc év elteltével találkozott újra az NB I-ben a két egylet, az első randevú az MTK-nak sikerült jobban, amely 2−1-re nyert az ETO Parkban, majd novemberben az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2−2-es döntetlen született – a tendenciát nézve most a mi győzelmünknek kellene következnie…