Sahli Ouijdi személyében egy bal oldali támadóval gazdagodott keretünk. A 27 éves, francia-tunéziai kettős állampolgárságú Sahli karrierje a Club Africain csapatánál kezdődött, ahol már korán megmutatkozott tehetsége. 2021-ben döntött úgy, hogy Európában is kipróbálja magát, így a görög Apollon Smyrnis csapatához igazolt. Innen Montenegróba vezetett az útja, ahol a FK Sutjeska Nikšić, majd a szerb élvonalbeli FK Radnički játékosa lett.

Sahli nagyszerű fizikai adottságokkal rendelkező szélső, aki idén debütált a tunéziai válogatottban is, és a Konferencia Ligában is bizonyított, így jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. Az újonnan érkezett támadó több poszton is bevethető a támadó zónában, és hatalmas ambíciókkal várja, hogy pályára léphessen új csapatában.

Steven Vanharen sportigazgató kiemelkedő igazolásnak tartja Sahli érkezését, és nagy várakozásokkal tekint a közös munka elé. „Nagyon örülök, hogy egy olyan játékost sikerült szerződtetnünk, mint Sahli. Ő egy kiváló játékos, aki hozza majd azt a minőséget és azokat az elemeket, amelyek jelenleg hiányoznak a pályáról” – nyilatkozta Vanharen.